Beregdaróci betlehemes

A betlehemezés Beregdarócon még ma is élő hagyomány, mely görögkatolikus múltunk és egyházközségünk évről-évre megelevenedő misztériumjátéka.

Betlehemezők a parókia bejáratánál indulás előtt (2020)
Betlehemezők a parókia bejáratánál indulás előtt (2019)
Betlehemezők a parókia bejáratánál indulás előtt (2018)

Hét fiatal fiú (férfi) minden évben elindul településünkön felkeresni azokat a nyitott szívű embereket, családokat, akik szívesen fogadják házukba a betlehemezőket és vele együtt a “kis jézust” magában foglaló egyszerű templomot, (betlehemet) mely közelebb hozza Jézus Krisztus születésének örömhírét.

Betlehemezők a parókiáról indulnak útra – Kossuth út (2016)

A daróci betlehemes pontos kezdőidőpontja nem ismeretes. A ma élő öregek elmondása szerint az újonnan megalapított egyházközség -mely Mezőhomok fíliája volt- második parókusához köthető.
Ft. Szekerák Miklós parókus atya nevéhez, aki 1942-1956 között szolgált Beregdarócon.
Az azóta is töretlen hagyomány nemzedékeken áthagyományozódik.

Betlehemezők családi háznál.

A fiatalok nagy élménnyel szoktak beszámolni, hogy az öreg botját és szövegét is el-el veszi egyik másik ma már idősebb korábbi tag, nagy lelkesedéssel és kicsit újra élve a fiatalkori betlehemezés adta közös örömöket.

A gyermekek is várják és olykor félnek is a szakállas öregtől.
A Betlehem belseje (részlet), mely 1966 óta használatban van.
A Betlehem teljesebb kép (belső)

Az elmúlt évek videói:

2020. december 24. Beregdaróc Görögkatolikus Templom
2020. december 24. Beregsurány Római katolikus Templom (filia)
2019. december 24. Beregdaróc Görögkatolikus Templom

2018. december 24. Beregdaróc Görögkatolikus Templom


2017. december 26. Beregsurány Római katolikus Templom (filia)
2017. december 24. Beregdaróc Görögkatolikus Templom
2016. december 24. Beregdaróc Görögkatolikus Parókia (paplak)


Korábbi fotók:

Nagy öröm számunkra, hogy a Beregdaróci betlehemes 2019-ben bekerült a megyei értéktárba.

http://szszbm-ertektar.hu/ertek.php?azon=268

Még néhány kép az 1990-es évek környékéről. Katt. a képre…